Similar Posts
Visszatér a természetbe az egykori hulladéklerakó
ByadminÚjabb sikeres pályázatot bonyolított le Hernád Önkormányzata – jelentette be sajtótájékoztatón Zsírosné Pallaga Mária polgármester. Elmondta: Hernád eddig is jelentősen fejlődött a pályázatok révén, hiszen az általános iskola energiahatékonysági beruházása, illetve az intézmény szakmai munkájának a korszerűsítése, valamint több más beruházás – tájház, hivatali épületek, művelődési ház korszerűsítése – is ilyen támogatási forrásokból valósultak meg….
Falumegújítási díjat kapott Hernád
Byadmin2010. április 21-22-én Kazáron rendezték meg a „Magyarországi Falumegújítási Díj 2009” díjátadó ünnepségét. A díjat harmadik alkalommal osztották ki, a 2007. évi győztes volt Kazár, így érdemelte ki a rendezés jogát. A díjért Hernád is „harcba indult”. Ott voltunk a kis Nógrád megyei faluban, részt vettünk a falumegújítással foglalkozó konferencián és átvettünk egy igen fontos…
Eredményes LEADER-pályáztatás
BypamaMájus végére megszülettek a LEADER-pályázat második körének nyertes pályázatai. A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület május 29-én tartott közgyűlésén oklevelet adtak át az eredményesen pályázóknak. A közgyűlést Bugyin, a Beleznay-kastélyban tartották. Az esemény házigazdája Somogyi Béla polgármester, meghívott vendége pedig Búsi Lajos vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár. Az eseményről itt találnak beszámolót, itt képeket és itt videót.
I. Homokhátsági Helyi Termék Fesztivál
BypamaA Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület és a Borókás Turisztikai Nonprofit Kft. a KAP -ST 2023-2027 időszak LEADER programjának és a Helyi Fejlesztési Stratégiának a megvalósításához kapcsolódóan 2024. szeptember 13-14-én megrendezi Dabason az I. Homokhátsági Helyi Termék Fesztivált. A rendezvényre olyan, élelmiszer termelőket és feldolgozókat, előállítókat, (őstermelőket, egyéni vállalkozókat és mikró vállalkozásokat) várunk, akik a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési…
Kívül-belül új iskolánk van!
ByadminA hétvégén ünnepélyes keretek között adták át a megújult általános iskolát és az óvodát tanulóknak, tanároknak és szülőknek. Több beruházás egyszerre ért véget az intézményekben. Az elnyert támogatásból a legjelentősebb a KMOP
20. hernádi falunap – 2012. augusztus 4-én
BypamaHihetetlen, de már a 20. hernádi falunapot várjuk, amit idén augusztus 4-én (szombaton) rendezünk meg a Búcsú téren! A továbbiakban a rövid programot, valamint a versenykiírásokat olvashatják.



