Boldog karácsonyt!


Hernád Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. március 4-én 18 órai kezdettel közmeghallgatást tart a hernádi művelődési ház átriumában, amelyre ezúton tisztelettel meghívja az érdeklődőket. Napirend: Polgármesteri beszámoló a 2018-as esztendő gazdálkodásáról, az elvégzett feladatokról és eredményekről A 2019. évi költségvetés és a tervek ismertetése 2019. március 1-jén éjfélig email-ben is feltehetik kérdéseiket a kozmeghallgatas@hernad.hu címen. Hernád…
Tisztelt hernádiak! Önkormányzatunk ebben az évben is csatlakozott a nyári diákmunka programhoz. A program keretében júliusban hét, augusztusban hat hernádi középiskolás diák segíti munkatársaink munkáját közterületeinken, intézményeinknél. Jó munkát kívánunk nekik, bízunk az eredményes együttműködésben! Hernádi Polgármesteri Hivatal
Az Unisono Művészeti Egyesület fuvolás szakmai napot rendez, amely egyaránt hasznos lesz növendéknek és tanárnak. Érdemes lesz eljönni Hernádra február 20-án, hiszen a tanulás után este koncertet is láthatunk hallhatunk: Berényi Bea és Dratsay Ákos fuvolaművészek hangversenyét. A belépés díjtalan!
Hernádi Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet a Hernádi Polgármesteri Hivatal jegyzői munkakörének betöltésére.
Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati…
December 1-jén a 26. adventi hangversennyel kezdjük meg a várakozást a fény születésére. Tartsanak minél többen velünk!
