Hirdetmény a sírhelyekkel kapcsolatos teendőkről

temetoHernád Nagyközség Önkormányzata értesíti a hozzátartozókat, hogy a sírhelyek használata a betemetéstől számított 25 évre, a sírbolt használata 60 évre, az urnafülke használata 10 évre terjed ki.

A temetési hely felett az rendelkezik, aki megváltotta. Megszűnik a rendelkezési jog gyakorlása, ha a használati idő megváltás hiánya miatt lejár. Felhívjuk figyelmüket, hogy temetőnkben az 1990-ben, illetve korábban létesített sírhelyek, valamint a 2005-ben, illetve korábban létesített urnasírhelyek megváltásának joga 2015. évben lejár.

A lejárt sírhelyeket a SZIGÜ Zrt. hernádi kirendeltségén (Hernád Köztársaság út 70.) lehet újra megváltani, e felhívás alapján, 2016. január 31-ig. Ezt követően meg nem váltott sírhelyekről levélben – ha ismert a hozzátartozó – vagy hirdetményi úton értesítést állítunk ki. Tájékoztatjuk Önöket, hogy azon sírhelyek, urnafülkék, amelyeknek újraváltása határidőn belül nem történik meg, a temető üzemeltetőjének jogában áll elbontani, újra értékesíteni.

A sírhely megváltással kapcsolatban Horváth Klára, (telefonszám:06203397234) a SZIGÜ Zrt. munkatársa ad bővebb felvilágosítást.

Kérjük a Tisztelt hozzátartozókat, hogy a balesetveszély elkerülése érdekében ellenőrizzék hozzátartozóik síremlékeit. A megrongálódott, ingatag, düledező síremlék helyreállítása, felújítása a sírhely felett rendelkezni jogosultak feladata, kötelezettsége, azért minden felelősség őket terheli.

Segítő együttműködésüket köszönjük!

Hernád Nagyközség Önkormányzata

Similar Posts

  • Felhívás parlagfű elleni védekezésre

    A földhasználó köteles az adott év június 30.-ig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A helyszíni ellenőrzést 2010. július 1.-től egészen a vegetációs időszak végéig a község külterületén a Földhivatal mezőgazdász munkatársai, míg a belterületen a Jegyző végzi. A parlagfűvel fertőzött területek…

  • Háziorvos szabadság

    Tisztelt hernádiak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Dr. Kollár László háziorvos 2023. szeptember 12-étől (kedd) szeptember 19-éig (kedd) szabadságon lesz. Első rendelési nap: szeptember 20-a (szerda). Helyettesíti Dr. Bernscherer György a saját rendelési idejében, a Hernád, 2. számú Háziorvosi Rendelőben. Köszönjük a türelmüket!

  • Tüdőszűrés

    A törökbálinti Tüdőgyógyintézet értesíti a hernádiakat, hogy Hernád nagyközségben tüdőszűrést lesz a következő napokon: február 9. (szerda)        8.00 -17.50 óráig, február 10. (csütörtök)  8.00 -17.50 óráig, február 11. (péntek)     8.00 -17.50 óráig, február 14. (hétfő)        8.00 -17.50 óráig. A tüdőszűrés helye: Hamvas Béla Művelődési Ház és Könyvtár Hernád Fő utca 149. A TÜDŐSZŰRÉS A FELNŐTT…

  • Új mosdó a temetőben

    Önkormányzatunk a nyár folyamán mosdót épített a hernádi köztemetőben. Ezzel folytatódott a temető rekonstrukciója. Nagy szeretettel nyújtjuk át Önöknek, hogy életüket itt is megkönnyítsük. A mosdó reggel 8 órától este 8-ig használható. A nyitva tartási ideje a nappalok rövidülésével módosul, amikor erősen szürkülni kezd, zárni fogják. Télen is használható lesz.

  • Bölcsődei ellátás iránti igény felmérése

    Kedves Kisgyermekes Szülők! Az elmúlt években Hernád Nagyközség Önkormányzata egységes óvoda-bölcsődei csoport létrehozásával igyekezett segíteni azoknak a szülőknek, akik gyermekük három éves kora előtt visszatértek a munka világába. Az egységes óvoda-bölcsődei csoportba azonban maximum 7, két évesnél idősebb kisgyermek vehető fel. A szülői érdeklődések azt mutatták, hogy jóval többen is igénybe vennék a bölcsődei ellátást,…