Similar Posts
Átadták a hernádi gyermek-egészségügyi központot
BypamaMárcius 1-jén Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára és Zsírosné Pallaga Mária polgármester asszony átvágták a nemzetiszínű szalagot a gyermek-egészségügyi központ ajtaja előtt, s így hivatalosan is átadták az épületet használóinak. Az épület 64 millió forintos állami támogatás segítségével újult meg. A támogatás és az önkormányzat által biztosított önerő lehetővé tette az épület bővítését, korszerű…
Felhívás óvodai jelentkezésre
BypamaÉrtesítem a lakosságot, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezése szerint, a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. A jogszabály alapján beíratásra köteles az a gyermek, aki 2018. augusztus 31-ig harmadik életévét…
A május 30-i testületi ülés döntései
ByadminA Hernád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. május 30.-án megtartott ülésén az alábbi döntéseket hozta: A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a gyámhatóság 2010. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolót. A képviselők a gyámhatóság, a jelző rendszer tagjainak és az Esély Családsegítő Szolgálat munkáját kiválóra értékelte. Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás 2011. április 28-án…
Mit jelent a vezetékjog?
BypamaAz elmúlt időszakban szinte minden hernádi ingatlant érintő, Körzeti Földhivataltól érkezett, vezetékjog bejegyzéséről szóló határozat kézbesítése keltett felesleges ijedelmet sokakban. Mi is az a vezetékjog?
Magyar Falu Program támogatás segítségével korszerűsítjük a hernádi közvilágítást
BypamaSokan emlékszünk még arra, amikor az ezredforduló környékén az önkormányzat korszerűsítette a közvilágítást, a régi fényforrásokat újabbra, szebbre, erősebbre cserélte. Sokáig előfordult, hogy a Fő utcán este végighaladva elfelejtettük felkapcsolni az autónk világítását, akkora volt a fény. Azóta ismét sok idő telt el. A hagyományos fényforrások használata fenntarthatósági és jogszabályi megfontolások alapján háttérbe szorul és…



