Ma átadták a Hernádi Alapszolgáltatási Központ épületét

Még a nap is kisütött délutánra, amikor nagy eseményre készülődtek Hernádon, a Fő u. 129-ben. A Hernádi Alapszolgáltatási Központ új épületét adták át, amelynek alapkőletétele 2023 novemberében volt, majd decemberben kezdődött az építése.

A projekt pénzügyi fedezetét az Európai Unió és Magyarország Kormánya biztosította (TOP_PLUSZ pályázat). Köszönjük támogatásukat!

Az átadó alkalmával Pogácsás Tibor országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, Zsírosné dr. Pallaga Mária polgármester asszony ismertette a projektet, Oravetz Anita, az intézmény vezetője pedig megismertette a jelenlévőket a Hernádi Alapszolgáltatási Központ tevékenységével.

Ezután a képviselő úr és a polgármester asszony átvágta a szalagot, majd Luteránus Péter plébános úr megáldotta az épületet.

A projekt fizikai értelemben teljesen befejeződött, az építésen kívül megtörtént az eszközbeszerzés is.Az elkészült ingatlan berendezve, munkára készen várja a beköltöző szociális munkásokat, akik hamarosan birtokba veszik az épületet.

Az átadón készült képek a galériában láthatók >>

Similar Posts

  • Táncsikerek

    A SAMBA TáncSport Egyesület táncosai nagyon szép eredményeket értek el a hétvégén. Két helyen versenyeztek táncosaink. Szombaton az első Mecsek kupát tartották meg Pécsett, ahol Taics Róbert – Vásáreczki Bianka páros 11., a Farkas Alex – Takács Mercédesz 9. lett gyermek 2-es kategóriában, valamint a Farkas Ronald-Mráz Jázmin páros ELSŐ helyet ért el gyermek 1-es…

  • Orvosi műszerekkel gazdagodott Hernád

    Polgármester asszony az elmúlt héten eljuttatta a helyi egészségügyi szolgáltatókhoz azokat az eszközöket, amelyeket a Magyar Falu Program 2020 „Orvosi eszköz” alprogramjának támogatásával vásárolt az önkormányzat. A pályázatot idén március 25. és április 24. között lehetett benyújtani. Az önkormányzatnak öt egészségügyi szolgáltatója van (két háziorvos, gyermekorvos, fogorvos és a védőnők). Mindannyian kértek új eszközöket, amelyeket…

  • Parketta-átadó

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2014. augusztus 30-án 16 órára a hernádi Általános Iskola tornatermébe, ahol ünnepélyesen átadjuk a sportparkettát, amelyet a HSE Kosárlabda Szakosztályának TAO pályázata segítségével, Hernád Nagyközség Önkormányzata és az OBO Bettermann Kft. anyagi áldozatvállalásával sikerült megújítani. A sportolók bemutató kosárlabda mérkőzéssel veszik birtokba a pályát. A belépés díjtalan.

  • Áramszünet

    Tisztelt hernádiak! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az MVM Démász Áramhálózati Kft. Hernád Nagyközség közigazgatási területén közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, a következő napokon: január 19-e, 23-a. Ezeken a napokon – 08.00 – 16.00 óra között – a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog. Amennyiben tájékozódni szeretnének arról, hogy az MVM Démász Áramhálózati Kft. ellátási területén…

  • Újabb régi álmunkat sikerült megvalósítanunk!

    Még nyár volt, amikor hírt adtunk arról, hogy támogatást nyertünk el a Magyar Falu Program keretén belül a  “Közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés” pályázaton. Szinte elképzelhetetlenül sok,  14 621 212 FT-os támogatást kaptunk, amelyből olyan eszközöket szerezhettünk be, amelyek elengedhetetlenül szükségesek közterületeink rendezettségének fenntartásához. A mai napon az utolsó gépek is megérkeztek Hernádra, így a jövő…