Similar Posts
Változás az étkezések megrendelésében
BypamaÖnkormányzatunk intézményeinél 2020. szeptember 1. napjától új menza program segíti Önöket a bölcsődei, óvodai, iskolai étkeztetéssel kapcsolatos ügyintézésben. Az új rendszer lényege, hogy a szülők egy internetes felületen intézhetik gyermekük számára az étkezések megrendelését, lemondását, fizetését. Megnézhetik az étlapot, a korábbi rendeléseket, számlákat. Nem szükséges az étkezéseket telefonon lemondani, mivel a rendszer internetes oldaláról a…
Hangversennyel és gyertyagyújtással köszöntjük az ádventet
BypamaVasárnap lesz ádvent első vasárnapja, amelyen 15 órakor meggyújtjuk az első gyertyát a főtéri koszorún. Németh Sándor atya osztja meg velünk az ünnephez kapcsolódó gondolatait. Előtte azonban a hagyományokhoz híven hangverseny is lesz a hernádi templomban, amelynek plakátjára kattintva olvashatják a rendezvény részleteit. Köszöntsék velünk a beköszöntő ádventet szombaton és vasárnap!
Balázs Mihály Prima Primissima Díjat kapott!
ByadminMa este adták (illetve még adják) át a 2010-es Prima Primissima Díjakat. A díjat 2003-ban alapította Demján Sándor üzletember azzal a céllal, hogy politikától függetlenül támogassa a magyar tudományos, művészeti és kulturális életet. Ebben az esztendőben hernádi származású ún. Prímát is választottak a szakemberek. Ő Balázs Mihály Ybl- és Kossuth-díjas építész, Hernád község díszpolgára, akit…
Elkezdődött a helyi vidékfejlesztési stratégia felülvizsgálata
ByadminElkezdődött a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület működési területén a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) általános felülvizsgálata. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Irányító Hatóságának (IH) 6/2011 (II.4) közleménye alapján 2011.02.10-ig a Helyi Akciócsoport területén elhelyezkedő polgármesteri hivatalokban kihelyezett hirdetményekben tájékoztatni szükséges az érintett lakosságot a HVS felülvizsgálatáról. A továbbiakban közöljük a hirdetmény szövegét: Felhívás




