Nem érinti Magyarországot a lóhús-botrány

 A jelenlegi információk szerint hazánkba nem érkezett a néhány nyugat-európai államban talált, lóhúst tartalmazó fagyasztott készítményből.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors riasztási rendszeren (RASFF) közzétett adatokat. Ezen mindeddig nem jelezték, hogy Magyarországra szállítottak volna marhahúsként jelzett, de lóhúst tartalmazó fagyasztott élelmiszerből.

A brit hatóság tájékoztatta az EU tagországokat, hogy a svédországi székhelyű Findus élelmiszer-vállalkozás egyes marhahúsosként megjelölt fagyasztott készítményei (lasagne) lóhúst tartalmaznak. A nyersanyag pontos származási helyéről a gyorsriasztási rendszeren egyelőre nincs hivatalos információ.

A másodlagos élelmiszervizsgálatokra vonatkozó jogszabály értelmében minden külföldről hazánkba érkező élelmiszerről jelentést kell tenni a vállalkozásoknak. Ennek alapján az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnak indokolt esetben lehetősége van azonnali célellenőrzésre.

Az ügy kapcsán a NÉBIH országszerte szúrópróbaszerűen ellenőrzi az érintett termékeket, a hivatal laboratóriumai készen állnak azon vizsgálatok elvégzésére, amelyekkel megállapítható, hogy a felhasznált hús milyen állatfajból származik.

A lóhús fogyasztása abban az esetben jelenthet kockázatot a fogyasztók egészségére, ha az állat a vágást megelőzően gyógyszeres kezelést (például antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt) kapott, és a kötelező várakozási idő nem telt le. Az engedélyezett vágóhidakon a vágást megelőző vizsgálatok és az állatot kísérő dokumentumok biztosítják, hogy ez ne fordulhasson elő. A NÉBIH vizsgálati rendszere terv szerinti mintavételekkel és laboratóriumi vizsgálatokkal biztosítja a szermaradékokkal szennyezett termékek kiszűrését valamennyi élelmiszer esetében.

A lóhús felhasználása marhahúsosként jelölt termékekben a fogyasztók szándékos megtévesztését jelenti, és hamisításnak minősül.

Az ügyben érkező legfrissebb információkról a NÉBIH folyamatosan tájékoztatja a lakosságot.

 (Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Budapest, 2013 február 11..

VM Sajtóiroda

sajto@vm.gov.hu

06 1/795-2137


Similar Posts

  • |

    Áprilisi testületi döntések

    Az Önkormányzat képviselő-testülete áprilisi ülésén megalkotta 7/2012.(IV.23.) sz. rendeletét a Községi Önkormányzat 2011. évi gazdálkodási tervének végrehajtásáról. Mint minden esztendőben, idén is kértek és kaptak támogatást a civil szervezetek az önkormányzattól. Kérelmükben le kellett írniuk, hogy milyen feladatra  kérik ezt a támogatást, valamint következő év január 31-ig el is kell vele számolniuk.

  • Nyári diákmunka lehetőség

    Kedves hernádi diákok! Az elmúlt évekhez hasonlóan önkormányzatunk idén is csatlakozott a „Nyári diákmunka” elnevezésű munkaerő piaci programhoz. Szakképzettséget nem igénylő fizikai munkát ajánlunk, amely valamely intézményünkben vagy közterületen történik. Várjuk azoknak a hernádi lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező 16 – 25 év közötti nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó…

  • Áramszünet

    Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton tájékoztatjuk, hogy Társaságunk az NKM Áramhálózati Kft. közcélú villamos hálózaton munkálatokat fog végezni, melyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog. Berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni! Aggregátor használata kizárólag Társaságunktól előzetesen megkért, írásbeli engedély alapján történhet. Amennyiben saját vagy bérelt aggregátort kíván alkalmazni, szíveskedjen az áramszünetet megelőzően, legalább…

  • Változtak a magánfőzés szabályai

    Tisztelt Ügyfeleink! A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) magánfőzésre vonatkozó szabályai 2016. január 1-jével jelentősen módosultak. A változásokról, a fontos tudnivalókról a következő összefoglalóban kívánjuk felhívni a figyelmet: Változások a fogalom meghatározásokban Magánfőzés: a párlatnak a magánfőző, több tulajdonostárs magánfőző esetén valamely tulajdonostárs…

  • Elkészült a Helyi Esélyegyenlőségi Program

    A Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését jogszabály írja elő.  Azok az önkormányzatok, amelyek 2013. június 30-ig nem rendelkeznek ilyen programmal, nem adhatnak be európai uniós pályázatot. A Türr István Képző és Kutató Intézet jelezte, hogy segítséget tud nyújtani a program elkészítésében. Önkormányzatunk elkészítette az Esélyegyenlőségi Programot, amelyhez igénybe vett különböző adatbázisokat, illetve szakemberek segítségét. Az első…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük