Similar Posts
Innen tudhatja meg, mennyi gépjárműadót kell fizetnie
BystxFebruár közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, határozatok a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Akinek nincs ügyfélkapuja, az postán kapja meg az iratokat. Emellett a NAV applikációjában, a NAV-Mobilban, bárki megnézheti az aktuálisan fizetendő összeget, ha van elektronikus azonosítása. A teljes leírás itt olvasható: Innen tudhatja meg, mennyi gépjárműadót kell…
Az idei falunapról képekben
ByadminElkészültek az idei falunap képei. A mintegy 300 darab fotót a galériában helyeztük el úgy, hogy témánként könyvtárakra bontottuk a könnyebb tájékozódás érdekében. Reméljük, hogy Önöknek is olyan örömet okoz a nézegetésük, mint nekünk. A falunap ebben az esztendőben is nagyon sok ember közös munkájával valósult meg. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden dolgozónak, segítőnek, résztvevőnek…
Fontos fejlesztések a Hernádi Önkormányzati Konyhán
BypamaA Pénzügyminisztérium „Önkormányzati étkeztetési fejlesztések 2019” című pályázatán önkormányzatunk 21 443 150 forint vissza nem térítendő támogatást nyert, amelyből a konyha kiszolgáló helyiségeinek felújítása, a páraelszívó berendezés beépítése, az elektromos áram teljesítményének növelése, valamint eszközbeszerzés valósulhat meg. Ezért hamarosan elengedhetetlen fejlesztések kezdődnek a Hernádi Önkormányzati Konyhán, amely ellátja az önkormányzati étkeztetéssel kapcsolatos feladatokat. Mintegy 450-500…
TÜDŐSZŰRÉS
BypamaFelhívjuk a hernádiak figyelmét, hogy településünkön ebben az esztendőben az alábbi időpontban lesz a tüdőszűrés: Február 12 – 15-ig naponta 8-18 óráig. Helye: Hernádi Polgármesteri Hivatal „B” épület (Hernád, Köztársaság út 47.) Hernádi Polgármesteri Hivatal
Arany János dalos igriceivel ünnepelünk a nemzeti ünnepen
BypamaFontos, hogy ünnepeinket emlékezetessé tegyük mindenki számára, hiszen ezek a napok különlegesebbek a többinél. Hernádon évek óta kulturális rendezvényt tartunk legnagyobb ünnepeinken. Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Arany János „Az igric” című eposzával tekintünk vissza őseink történeteire. A Művelődési Ház szeretettel várja az érdeklődőket!
A május 30-i testületi ülés döntései
ByadminA Hernád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. május 30.-án megtartott ülésén az alábbi döntéseket hozta: A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a gyámhatóság 2010. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolót. A képviselők a gyámhatóság, a jelző rendszer tagjainak és az Esély Családsegítő Szolgálat munkáját kiválóra értékelte. Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás 2011. április 28-án…



