• Sikeres szereplés a II. Krumplifesztiválon!

    A hernádi Örökség Egyesület tagjai mindig is arról voltak híresek, hogy nem mentek a szomszédba egy kis versenyszellemért vagy találékonyságért. A három és fél éve működő civil szervezet szeptember 5-én a II. Krumplifesztiválon vett részt Bugyin. Már tavaly is szerettünk volna elmenni, de egy helyi rendezvény megakadályozta őket ebben. Most azonban testben és lélekben felkészülten,…

  • Tiszta udvar, rendes ház, parlagfű-mentes telek

    A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület folytatja  a „Tiszta udvar, rendes ház, parlagfű-mentes telek” cím elnyeréséért folyó mozgalmat. Szeretnénk a gondozott, parkosított, virágos telkeket, lakóingatlanokat díjazni. Minden kiírásnak megfelelő porta tulajdonosa egy kihelyezhető emblémát kap ajándékba. A különösen szép kerteket jövőre a Falunapon jutalmazzák. Az akció 2009. évi Falunaptól a 2010. évi Falunapig tart. Pályázni lehet ennek…

  • Elhelyezték a közösségi ház alapkövét

    Augusztus 29-én dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke elhelyezte a faluban a közeljövőben megépülő katolikus közösségi ház alapkövét. A közösségi ház a templom mellett megvásárolt telken épül fel. Terveit a község Kossuth- és Ybl-díjas építésze, Balázs Mihály készítette. A beruházást teljes egészében a Váci Egyházmegye finanszírozza. A nagy érdeklődéssel kísért ünnepséget Gubicza Balázs plébánia…

  • Az idei falunapról képekben

    Elkészültek az idei falunap képei. A mintegy 300 darab fotót a galériában helyeztük el úgy, hogy témánként könyvtárakra bontottuk a könnyebb tájékozódás érdekében. Reméljük, hogy Önöknek is olyan örömet okoz a nézegetésük, mint nekünk. A falunap ebben az esztendőben is nagyon sok ember közös munkájával valósult meg. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden dolgozónak, segítőnek, résztvevőnek…

  • Pest megye millenniumi zászlajának átadása

    A falunap bővelkedett eseményekben és ezek között volt egy ünnepi is. Vendégünk volt dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke. Elnök úr egy különleges alkalomból érkezett, ugyanis Pest megye 2009-ben ünnepli fennállásának 1000. évfordulóját. A megyei közgyűlés ezért ez az évet, a Millennium évének nyilvánította. Szent István király 1009-ben a veszprémi Sóly okiratában említette először…

  • Köszöntő táblák az utak mentén

    Augusztus eleje óta üdvözlő táblák köszöntik a faluba érkezőket az örkényi, a hartyáni és az 50-es út felőli bejáratnál. Igényes, kézi munka valamennyi. Bár a Hernád Info-Tv már bemutatta az átadásról szóló műsort, mégis sokan találgatják, hogyan kerültek ezek a táblák az utak mellé. A táblákat egy helybeli, a fát szerető ember készítette, akiről sokan…

  • Közlemény a polgárőrségről

    A hernádi önkormányzat lakossági kezdeményezésre felmérte, hogy hányan jelentkeznének egy megalakítandó polgárőr szervezetbe, amelynek feladata a község közbiztonságának erősítése és helyi rendezvények biztosítása lenne. Felhívásunkra 56 fő jelentkezett, és ez a létszám lehetővé teszi, hogy a polgárőrség megalakuljon. Működésére a civil szervezeti forma lesz a legmegfelelőbb, tehát polgárőr egyesületként fog dolgozni. Most kezdődik az Alapszabály…

  • TÁMOP-3.1.4/08/1.

    TÁMOP-3.1.4/08/1. – Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben Az általános iskola projektje A napköziotthonos óvoda projektje feladatellátási hely: Hernád Iskola: 20.081.400,-Ft feladatellátási hely: Hernád Óvoda: 6.111.240,-Ft feladatellátási hely: Pusztavacs Iskola: 12.248.200,-Ft. Kedvezményezett neve, elérhetősége: Községi Önkormányzat Hernád 2376 Hernád Köztársaság út 47. Közreműködő szervezet neve és elérhetősége: Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága…

  • Kistérségi HÍD

        A Kiadó és Szerkesztőség neve, címe és elérhetőségei: Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás 2370 Dabas, Szent István út 67. Tel./Fax: 29/562/681 E-mail:hidszerkesztoseg(kukac)gmail.com Főszerkesztő: Zsadányi Lászlóné Szerkesztő: Terék Mariann Szerkesztő munkatárs: Andrikó Henrietta Hirdetésfelvétel:hidszerkesztoseg(kukac)gmail.com Nyomda: Mátyus Bt. 2373 Dabas, Tavasz u. 7. Felelős: Mátyus Gyula Tel.: 29/367-945 Megjelenik negyedévente, a 10 településen 6000 példányban….

  • Az APEH közleményei

    Márciusi adózási határidők Március 12., csütörtök A kifizető, munkáltató a tárgyhót követő hó 12-ig fizeti meg az általa levont személyi jövedelemadó előleget vagy adót. Eddig kell megfizetni a járulékokat: az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot, a fizetendő társadalombiztosítási járulékot, az egészségügyi hozzájárulást, a munkaadói és munkavállalói járulékot, az egészségügyi szolgáltatási járulékot, valamint a START-kártyával rendelkező foglalkoztatott után…

  • Örökségünk

        A hernádi Örökség Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kiadványa Megjelenik évente háromszor: márciusban, augusztusban és decemberben. A lap szerkesztősége örömmel fogad olyan írásokat, amelyek Hernád és a dabasi kistérség történelméhez, kulturális eseményeihez kötődik. Kapcsolat: orokseg_egyesulet@hernad.hu Tel.: 06/30-9951-651 Megjelent számok: 2006. november 2007. március 2007. augusztus 2007. november 2008. márc 2008. augusztus 2008. novembe 2009….

  • Hernádi Hírmondó

    Hernádi Hírmondó Hernád Község Önkormányzatának és civil szervezeteinek lapja Lapalapító: Hernád Község Önkormányzata Szerkeszti: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Megjelenik: januárban, áprilisban, júliusban és októberben. Nyomdai előkészítés 2009. áprilistól: Meggyes András Kiadja: Pressman Nyomdaipari Bt. Felelôs vezetô: Bálint Ferenc ügyvezetô igazgató Készült a Pressman Nyomdaipari Bt. gondozásában, Dabas (Tel.: 29/365-564, GSM: 06-30-210-5644) Megjelent lapszámok: 1….